Mai nap. Veszélyes kis éjfélezéssel kezdődött. Aztán, elég korán keltem, 5 óra körül. Olyan 6 óra táján visszaaludtam, pedig nagyon küzdöttem ellene. Emlékszem, hogy nagyon, de nagyon rosszul voltam fizikailag. Nem fiz. közérzetben, hanem konkrétan a testem és a fejem valami egészen más, kellemetlen fizikai érzésbe ment át ami nem fáradság érzése volt hanem valami egészen félelmetes testérzés. Úgy éreztem, hogy elértem a határt, és, hogy itt van az, amikor valami bajom lesz max. pár percen belül. Ezért úgy döntöttem, hogy inkább elalszom mindenféle ébresztőóra nélkül (a mobil tegnap beleesett a vízbe a kádba, de mostmár nagyjából használható, csak nem tiszta a képernyője.).

Szóval 9-kor keltem arra, hogy Anya csenget. Mivel nem tudott elérni (megint) telefonon. Az elmúlt 8 napban alig voltam bekapcsolva. Szinte elérhetetlen voltam, és ez tetszett.

Elment Anya, akkor István csöngetett, ő fel is jött. Elhadarta, hogy megy a vonattal az utolsó vizsgára(szigorlatra) és én meg el ne felejtsem az Édesanyját, Ica nénit elkísérni a Kórházba, nála pedig 10-re kellett lennem.

De még el kellett rohannom a postára befizetni egy csekket amit be kellett mutatnom a leendő iskolánknak, ott átvettem a tankönyvcsomagot, elintéztem a napközis ellátást, és még dumáltak is. Ehh, 10 ezerbe fog kerülni a sok cucc beszerzése az írószerüzletekből, mondjuk erre lesz nekem -15% kedvezmény, szóval 8.500.- és a tolltartó külön. Egy oldal beszerezni való, de van egy megállapodás valamelyik üzlettel, ami külön ennek az iskolának összeállított egy csomagot, így is lehet kérni.

Nagy nehezen odaértem 10-re Ica nénihez.

Már az erkélyen várt. Gyerekestül mentem, nem volt idő ide-oda rábízogatni. Buszjegy, go, megérkezés, szemészet...1 órát kellett időponton túl várni, és még mindig nem hívták be. Nekem menni kellett leadni egy orvosi alkalmazásos papírt. Otthagytam Ica nénit, elmentem gyalog oda, leadtam, onnan busszal haza, biciklire fel, azzal vissza a Kórházba, Ica néni akkor már kinn állt. Hívta egy barátnőjét autóval. Odaadta nekem a lakáskulcsát, hogy menjek be a lakásba, együnk a gyerekkel, meg várjuk őt ott. Na, visszatekerés. Próbálnám nyitni, hát nem megy. Csak forog a kulcs. Megvártuk Ica nénit, neki sem ment. Kint ragadtunk. A gyerek tankönyvei benn. Kaja benn.:) Ráadásul Ica néninek az egyik cipőjéről leesett a talp. Kegyetlen ideges volt, én meg sík nyugalom. Érdekes volt.

Aztán jött egy szerelő, meg lett csinálva a zár, palacsinta sütés, evés, ivás, közben megjött István, a fia, 5-ös lett a szigorlata - gratulálok, Pityukám, meglesz az a másoddiploma.

16:30-ra itthon.

Most beszélgetek...Azt érzem, hogy full totál. :) Hm.

És hiány. 8 nap élés. Most nincs itt. Szeretem Őt. Tudom, hogy mit vállalok és meddig, és nincs ennél jobb, ha Vele.

/Utólagos kiegészítésként ehhez a bejegyzéshez: Andris elájult nálam júliusban. Elkaptam hátul, de azért ijesztő-féle volt. Vele vége a kapcsolatnak, de a szeretet maradni fog baráti szinten./